May 4, 2021

Zsűrizés és eredményhírdetés

Az Egység Művelődési Egyesület és a Kökénd Polgári Egyesület április elején meghírdette a nemzetközi Föld napi pályázatot az óvódások, általános iskolások, középiskolások és felnőttek részére is.

A meghírdetett pályázatra beérkezett 61 rajz, valamint 57 fotó, összesen 83-an jelentkeztek a pályázatra (voltaki több fotót küldött). A pályázók nagykikindaiak, magyarcsernyeiek, töröktopolyaiak, tordaiak, kisorosziak, szentmihályiak.

A három tagú zsűri Kancsár Anasztázia, Varga Rozália és Budai József döntöttek, hogy a felosztott kategóriák szerint kik lesznek a kiemelt díjazottak.

Öt kategóriába lettek felosztva a pályaművek (óvódások, első és második osztály, harmadik és negyedik osztály, ötödiktől nyolcadik osztályig, középiskolások és felnőttek).

I kategória – óvódások, rajzok:

1. Mester Zoé, 6 éves, Nagykikinda

2. Mata Marianna, 6 éves, Szentmihály

3. Tóth Zselyke, Szaján

II kategória – 1-2. osztályosok, rajzok:

  1. Tóth Arnold, 2. osztály, Magyarcsernye

2. Túrós Tifáni, 2. osztály, Magyarcsernye

3. Újvári Enikő, 2. osztály, Magyarcsernye

III kategória – 3-4. kategória, rajzok:

  1. Jenovai Barbara, 4. osztály, Magyarcsernye

2. Sándor Dávid, 4. osztály, Magyarcsernye

3. Csányi Alex, 3. osztály, Magyarcsernye

IV kategória – 5-8. osztályosok, fotók:

  1. Szűcs Dániel, 8. osztály, Nagykikinda

2. Kocsis Katarina, 6. osztály, Nagykikinda

3. Kádár Mária, 6. osztály, Nagykikinda

V kategória – középiskolások és felnőttek, fotók:

  1. Kádár Anita, Nagykikinda

2. Sándor Szilvia, Torda

3. Sándor Tamás, Torda

A pályázatot támogatta a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma.