Megemlékezés
Hölgyeim és Uraim,
Tisztelt ünneplő Közösség!
1848. március 15-e nemzeti ünnepünk. Azt ünnepeljük, hogy megszületett a modernkori Magyarország. Nemzeti identitásunk egyik alapköve ez a nap.
1823 január elsején látott napvilágot a Nemzeti dal költője, Petőfi Sándor. Idén ünnepeljük a pesti ifjúság, forradalmárok vezetőjének születésének 200. évfordulóját. Petőfi március 14-én éjszaka fejezte be a minden Magyar által ismert “Talpra Magyar…” sorokkal kezdődő költményt, amit napjainkban a gyerekek már iskolás korukban ismernek és szavalnak. Identitásunk alapköve a március 15-én elszavalt vers.
Gyermekkorunkban elszavaljuk, felnőtté vállásunk során megértjük a Nemzeti dal sorait. Erőt merítünk belőle és itt a Délvidéken többekközt igyekszünk megakadályozni a nyelvvesztést, mert ha egy egyénnél gyengül az identitástudat, ott megszűnik az anyanyelvhez való ragaszkodás. Ezért fontos az oktatási intézményeink életbentartása, a művelődési egyesületek fenntartása. Ezek azok az intézmények, akik a tanterv mellett segítik a fiatalok identitásának, hova tartozásának a megerősítését. Többekközött itt tanulják meg az 1848/49-es szabadságharc történéseinek fontosságát a nemzetük részére és reményeink szerint a példát mutató márciusi ifjak a fiatalság számára erőt és kitartást adnak majd az itthonmaradáshoz. A mai felnőttek feladata, hogy egy biztos alapokon álló következő nemzedéket neveljen ki, akik szintén megfognak emlékezni a nemzetünkhöz tartozó jeles évfordulókról, magyarul fognak egymáshoz szólni, érteni fogják, hogy mi a nemezelés, nem szégyelnek népviseletbe öltözni…
A cél egyszerű: a magyar értelmiség utánpótlása, a nemzeti kisebbség fennmaradása.
175 évvel ezelőtt nemcsak a férfiakat, a nőket is magával ragadta a nemzeti lelkesedés, így a hölgyek is aktív részesei voltak a március 15-ei eseményeknek, A korszak talán legismertebb női alakja Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia volt. Míg a költő papírra vetett a Nemzeti dal sorait, felesége egy nemzeti színű főkötőt varrt magának, valamint Laborfalvi Rózával kokárdákat készítettek, amit március 15-én este a Nemzeti Színházban a Bánk bán előadása előtt a férfiak felöltőjére, a szívük fölé tűztek. A szallagrózsa, azaz a kokárda nem sok nemzetnél vált annyira meghatározó jelképpé, mint a magyaroknál. Nemzeti ünnepeinken mi is feltűzzük és büszkén viseljük a kokárdát. A Délvidéken 1991-ben egy, 92-ben kettő, de 2000-es évektől már több mint ötven helyszínen tűzték fel a polgárok a kokárdákat és emlékeztek meg a forradalom/szabadságharc napjának kitöréséről, tisztelegve Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobrok, emlékművek előtt.
És most zárás ként egy idézet Várady Antal verséből:
“Petőfi, óvd, s ha mégis vétkezett,
Ragadd meg néha a sújtó kezet,
S a Himnusz dalnokával együtt
Kérjetek jobb esztendőt,
Mert megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.”
Tóth Ramóna,
elnök
