József Attila Színtársulat

Az amatőr színjátszó alosztály egyidős az egyesülettel. Szerény keretek között indult meg a színjátszás, de rövid idő alatt a legerősebb alosztály lett. Kezdetben egyfelvonásos darabokat készítettek, de három év után a színészgárda oly erős lett, hogy egész Vajdaság felfigyelt rájuk.

1950 és 1953 között 136 előadás valósult meg, melyet körülbelül 80.000 néző kísért. 

1955 és 1956 között összesen 98 előadás, ebből 40 vidéken, 26.000 néző előtt.

A csapat 91 aktív tagot számlált.

1956 áprilisában az Arany János Amatőrszínház egyesült a Városi Amatőrszínházzal. Ennek ellenére használták az egyesület épületét, felszerelését. 

A hatvanas évek közepén alakult meg a gyermekdrámai alosztály, Pásztor Verának, a Fejős Klára Általános Iskola magyar szakos tanárnőjének köszönhetően.

1969-et követően jelentkeznek az épület adaptációjával járó gondok. Voltak próbálkozások, hogy privát házaknál tartottak próbákat, de azok a darabok nem jutottak el a bemutatóig. 1975-ben volt a következő bemutató.

1981-től a vendégrendezők alkalmazása gyakorlattá válik, de az amatőr rendezők is tevékenykedtek mellettük.

Később amatőr rendezők dolgoztak/dolgoznak a helybéli amatőr magyar színjátszókkal. Számos rangos elismerést kaptak Vajdaságban és Magyarországon is. A József Attila Színtársulat rendszeresen látogatja Budapesten a Magyar Művek Szemléjét.

A Fejős Klára Általános Iskola diákjai továbbra is a gyermek színjátszó csoport tagjait képezik, vezetőjük Momić Violetta magyar szakos tanárnő.

Előadások és rendezők:

  • Heyermans: ReményKonecsny Sándor
  • Gon és Dusseau: Mélyek a gyökerekKonecsny Sándor
  • Glosworty: Ezüst kazettaKonecsny Sándor
  • Gorkij: A Zselyeznov ház asszonya – dr. Hadik József
  • Zilahy: Szűz és gödölye – dr. Hadik József
  • Zilahy: A zenebohócok – Garay Béla és Sovény Károly
  • Moliére: Botcsinálta doktor
  • Kisfaludy Károly: Pártütők
  • Szigligeti Móricz: Csikós
  • Trifkovič: Tanfelügyelő
  • Pathelin mester
  • J.B. Pristley: Váratlan vendég
  • Molnár Ferenc: Liliom
  • Lestyán Sándor: Potyautas
  • Karinthy Frigyes: Bűvös szék
  • Almási Tihamér: Cigány Panna
  • Molnár Ferenc: Pál-utcai fiúk
  • Petőfi – Bakonyi – Kacsóh: János vitéz
  • Erdélyi Mihály: Csavargó lány
  • Ludig Ottó: Ember a híd alatt
  • Török Rezső: Szegény juhász legény
  • May Károly – Garay: Winnetou
  • Almási: Betyárkendő
  • Branislav Nušić: Átlagember
  • Sulhóf József: Kidőlt a májusfa
  • Jean Letraz: Szerencsemalac
  • Gervai Andor: Bent az erdőben

(a fent említett darabokat Gaul Júlia, dr. Hadik József, Konecsny Sándor és Sovény Károly rendezték)

  • Török Rezső: Csipetke
  • Móricz – Garay: Forró mezők
  • Molnár Ferenc: Doktor úr
  • Garay – Blumental: Aranykakas
  • Garay: Három a szerelem
  • Savić – Novaković: Amerikai nagynéni
  • Bibó Lajos: Az egyetlen asszony
  • Benedotti: 24 piros rózsa
  • Sulhóf – Bevcik: Paraszt kisasszony
  • Sulhóf: Románc
  • Beaumarchais: Figaró házassága
  • Spaak: Rózsa a vigharban
  • Muscatesku: Titanic keringő
  • J. Sterije Popović: Zsugori
  • Pera Bundak: Hófúvás
  • Vörös mackóPásztor Vera
  • Sárga csikóMoldvai Endre
  • Becsületes megtalálóVisi Károly
  • Jókai: Melyiket a kilenc közül?Pásztor Vera
  • Dostojevski: Két férfi az ágy alatt – Moldvai Endre
  • Régi szerető
  • Csónak a zöld folyón
  • Kismadár
  • Edward Albee: Nem félünk a farkastól – ifj. Szabó István
  • Németh László: Erzsébet-nap – Moldvai Endre
  • Terdszili katicaPásztor Vera
  • Örkény István: Kulcskeresők – Sebestyén Tibor
  • Gárdonyi Géza: Fehér Anna – Sovény Károly
  • Gyurkó László: Don Quijote – Kovács Frigyes
  • DunakanyarMoldvai Endre
  • Literák családTóth Ferenc
  • Balázsnak megjön a szava – Tóth Ferenc
  • Török Rezső: Végröndölet –  Tóth Ferenc
  • VilágcsúcsSzokolai Zsuzsa
  • KésdobálóTóth János
  • Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére – Kovács Frigyes
  • Sophokles: Antigoné – Kovács Frigyes
  • Oscar Wilde: A szellem házhoz jön – Pócik József
  • Vásári komédiák – Kovács Frigyes
  • Majtényi Mihály: Halvány őszi rózsa – Soltis Lajos
  • Schwajda György: Hímnusz – Kovács Frigyes
  • Branislav Nušić: A gyászoló család – Lepár Ferenc
  • Tennessee Williams: Üvegfigurák – Dragan Jović
  • Dosztojevszkij: Fehér éjszakák – Dragan Jović
  • Heltay Jenő: Naftalin – Fischer Károly
  • Rózsa Sándor balladájaLepár Ferenc
  • Steinbeck: Egerek és emberek – Kovács Frigyes
  • Sarkadi Imre: Kőműves Kelemen – Bakota Árpád
  • Illyés Gyula: Tűvé tevők – Tóth János
  • Német László: Bodnárné – Lepár Ferenc
  • Csokonay Vitéz Mihály: Karnyóné – Lepár Ferenc
  • G.B. Shaw: Pygmalion – Vajda Tibor
  • F.G. Lorca: Bernarda Alba háza – Lepár Ferenc
  • Csehov: Leánykérő – Lepár Ferenc
  • Török Rezső: Végröndölet – Tóth János
  • Csalafinta szolgaTóth János, Paksi Tünde, Tóth Hajnalka
  • Alfonso Paso: Veled is megtörténhet – Barácius Zoltán
  • HagymácskaTóth János, Paksi Tünde, Tóth Hajnalka
  • Peter Weiss: Aki a virágot szereti – Barácius Zoltán
  • John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka – Barácius Zoltán
  • Heltai Jenő: A néma levente – Barácius Zoltán
  • Ray Cooney: Egy ágyban az ellenzékkel, avagy a miniszter félrelép – Barácius Zoltán
  • Bíbormadár – Tóth János, Paksi Tünde, Tóth Hajnalka
  • Örkény István: Tóték – Lepár Ferenc
  • Kolin Péter: Gongatás a gangon – Tóth János
  • Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók – Barácius Zoltán
  • Illyés Gyula: Dupla vagy semmi – Barácius Zoltán
  • Bródy Sándor: A tanítónő – Barácius Zoltán
  • Alfonso Paso: Hazudj inkább kedvesem – Barácius Zoltán
  • Edward Albee: Amerikai álom – Lepár Ferenc
  • Arthur Miller: Édes fiam – Lepár Ferenc
  • Bernard Tristan: Az angol tolmács – Tóth János
  • Ásguthy Erzsébet: „Sinka-ügy” – Tóth János
  • William Shakespeare: A windsori víg nők – Tóth János
  • Zalán Tibor: Amese marad – Király Sándor
  • Háy János: A Géza gyerek – Király Sándor
  • Regős János: Piroska – Király Sándor
  • Kiss Csaba: Animus és Anima – Király Sándor
  • Székely Csaba: Bányavirág –Király Sándor
  • Székely Csaba: Bányavakság – Király Sándor
  • Örkény István: Tóték – Király Sándor (a darab nem lett befejezve a világjárvány végett)
  • Czakó Gábor: Disznójáték – Király Sándor