„Látjátok ezt a három színű kokárdát, ez legyen a mai dicső nap jelvénye, ezt viselje minden ember, aki a szabadság harcosa, e három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség!”

Nagy tisztelettel köszöntöm kedves olvasóinkat. A hagyományos március 15-ei ünnepünk idén is elmaradt, mellyel az 1848-as forradalom és az 1849-es szabadságharc emlékének tisztelgünk, de e pár írott szóval szeretném kárpótolni Önöket!

Volt egy szabadságharc, egy súlyos katonai vereség, megadás, megtorlás, rémuralom, néma ellenállás. Mégis állítható, hogy az önkényuralom bástyái ekkor kezdtek leomlani. A reformkorban ugyan sokat fejlődött az ország. A masszívnak látszó, vastag falak hajszálrepeséseit már feszegette a történelmi idő, de még a legnagyobbak – Kossuth és Széchenyi – sem hitték, hogy ez képes ledönteni az anyaországot bénító és korlátozó rendszert. Nem Magyarországé volt az első szikra, Bécs és Párizsban, Olaszországban és a német államokban is ekkor támadtak fel a forradalmi elégedetlenség hullámai. Megragadni a pillanatot a fiatalok bátorságára volt szükség. Ez nem a csendes bölcselet időszaka volt. Hisz a legnagyobb cél a közjó, Magyarország politikai és gazdasági függetlenségének elérése volt a tét, az esély. Erre a bátorságra ma is szükség lehet, ha nem is ilyen radikális formában. Egy másik nagy tanulság, hogy széles összefogással sikerült a történelmi távlatból már látható sikert elérni. Talán nem kellene ma is jobban összefogni itt az Észak Bánsági területen? Hisz a magyarság fennmaradása a tét! Maroknyi magyar e térségen, akik egyre inkább nem beszélik a nyelvet, vagy nem tanítják meg azt gyermekeikenk. Ismét kihangsúlyozom a fennmaradásunk a tét! Gondolnunk kell az óvódákra, iskolára, a kultúrára és ezzel egyetemben a családtagjaink, rokonaink, szomszédaink munkájára. Ha nem tudunk elsős osztályt megnyitni a helyi iskolában, mint egy kártyavár, úgy fog összedőlni a rendszer, amit oly sok éven át építettünk fel itt városunkban, Nagykikindán. Ne hadjuk elveszni azt, amiért őseink, nagyszüleink, szüleink harcoltak. Nem lesz könnyű, de ha összefogunk könnyebb lesz!

  A szabadságharc, ha a hatalmas túlerő leverte is, nem bukott el. Hisz…

„Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért, s keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért.”

Ne feledjük, hogy a márciusi forradalom és szabadságharc a kegyetlen megtorlás ellenére is előkészítette egy bölcs kiegyezés lehetőségét, egy szinte példátlan fejlődést 1867-től az első világháború vérzivataráig. Elődeink nagyon is megbecsülték 1848 emlékezetét. Nekünk egy békés rendszerváltás gyermekeinek is meg kell becsülnünk. Belőle tanulhatjuk meg életre váltani a szabadságot, az emberhez méltó teljes életet. A szabadság csak lehetőség, sőt nem örökkévaló. Nap-nap után, újra meg újra meg kell küzdeni érte. Kívánom, hogy ez a küzdelem sikert hozzon a Nemzetnek, Önöknek és a családjuknak, barátaiknak!

Vezessen bennünket 1848-49 szelleme és példája!

Tóth Ramóna,

Egység ME elnöke